A kihagyott helyzetek meccse.
A 7 gólra pillantva furcsa lehet ezt olvasni, de csatáraink a második félidő közepéig katasztrófális teljesítményt nyújtottak a kapu előtt, ezzel annulálva az oda jutás szellemes módozatait..
Az első osztályból kipottyant Légszomj ellen jól kezdtük a mérkőzést, az eddigi meccsekkel ellentétben most mi szorítottuk be az ellenfelet a kapuja elé, és ők próbáltak kontrázni, több-kevesebb sikerrel. Egy ilyen ellencsapás végén meg is szerezték a vezetést, középső védőnk pillanatnyi habozását az ellenfél 20-as mezben játszó csatára könyörtelenül a kapuba vágta. Őt külön is kiemelném, amíg nem ment el a kedve, addig igen jól játszott, néha komolyan meghülyítette a védelmünket, de a túlerővel nemtudott mit kezdeni ő sem, egy emberünk mindig odaért időben.
Mi a másik kapu előtt "ki tud több helyzetet kihagyni" vetélkedőt rendeztünk, de a félidő vége előtt egy lövés végre beakadt, Gellért püspök egyenlített egy szélről bepasszolt labdát helyezett a hálóba.
A második félidő ugyanígy folytatódott, csak ha lehet mégjobban nyomtunk, az ellenfél derekasan védekezett, mi meg a vetélkedő újabb és újabb csúcsait döntöttük meg. Ráadásul az egyik ellencsapás végén egy újabb nagy védelmi hiba után újra megszerezték a vezetést.. 1-2.
De szerencsére nem tört meg a lelkesedés, hisz még vagy 20 perc hátravolt. Nemsokkal később sikerült is egyenlíteni, majd egy lövés után a labda a kapufáról a gólvonalon végigrepülve a másik kapufáról a gólvonal mögé vánszorgott.. 3-2!
Ez a gól, mint kiderült mindent eldöntött, csatáraink lelke hirtelen felszabadult, és sorra jöttek a gólok, 10 perccel a vége előtt már 7-2 volt ide!
Ezután kicsit leálltunk, legalábbis a foci védekezés részét nézve, az ellenfél többször is 3 az 1-re hozhatta a labdát, de vagy Szemy mentett nagy bravúrral, vagy a kapufa állt helyt derekasan.
Több gól már nem esett, a meccsnek meg végelett. :)
Szép győzelem volt!
Kezdőcsapat: Szemy-YNWA, Fenyő-Gellért, Macsinka
Cserék: Kurucz, Barna, Marci
Gólszerzők: Fenyő (3), Gellért, Barna, Macsinka
A többi eredmény (forrás: Aljas HFC honlap):
PALOTA FC | 5:4 | VÖRÖS ÖRDÖGÖK | ||
BGF KVIFK B | 4:9 | DINAMO-VIAK | ||
BKV HÁTRA | 5:3 | FC FEHÉRVÁR | ||
LÉGSZOMJ | 2:7 | MÁJMEDENCE | ||
FÖLDTURKÁSZOK | 11:2 | ALJAS HFC | ||
LIN KUEI | 4:3 | STATIKUS GUMIRUGÓK |