Májmedence FC

Legutóbbi kommentek

Partnerek

BKV Hátra logo

Címkék

Címkefelhő

Testvércsapatok

Tabellák

Sorosolások

SS Zsírmedence - Kiábrándítók 8-7 (3-5)

2010.09.27. 00:21 YNWA

Na, ezt nevezem én debütálásnak! :D

A szokásoktól eltérően nem a meccs előtt 5 perccel estünk be a pályára, hanem már fél kilenckor tiszteletünket tettük az Arénában. Ezt indokolta ugye, hogy egyesült két nagyhírű és patinás csapat a Zsírfeka és csapatom, a Májmedence. A régi nagy csapatból különböző okok miatt sajnos már csak én és Kurucz maradt, de a menedzsment áldozatos munkájának köszönhetően négy sztárigazolással töltöttük fel a keretet, amelyből kettő a történelmi debütáló meccsen is megjelent. Az egyik Démosz, akit a Villanyfényes első osztályból hoztunk kettős igazolással, míg a másik Andris, aki tavasszal még a Pénzügyőr nagypályás csapatában kergette a bőrt. Őt meg a védők. :) És ennél még csak nagyobb nevek fognak érkezni, de ez egyelőre maradjon jótékony homályban. :)

Az új csapat másik felével hamar megtaláltuk a közös hangot, sajnos ez a pályán eleinte nem mutatkozott meg, mert bár mezőnyben teljesen egyenrangú felek voltunk, a védekezésünk még nem teljesen állt össze, így 5 perc alatt kaptunk is 4 gólt derék módon. (tisztára mint a Loki-Metalliszt.. :D). Szerencsére ez nem szegte kedvünket, tudtuk, hogy kell némi idő míg összeáll a csapat.. Azt mondjuk mi sem gondoltuk volna, hogy ez a 15. percre meg fog történni, ekkor már 1-4 állt az eredményjelzőn, Démosz 2 csel után hattalmas gólt zúdított a felső és a jobb kapufa találkozásánál a kapuba. A bíró elsőre nem adta meg a gólt, de a Kiábrándítók, megcáfolva nevüket, szóltak, hogy spori, ez bizony bennvolt.. Ritka sportszerű magatartás volt, nemis tudom láttam-e már ilyet, én ezennel megítélem nekik a Di Canio Fair Play díjat, kérem a csk-jukat, hogy nálam jelentkezzen érte! :)

A gól új lendületet adott, és bár a Kiábrándítók továbbra is gyorsan és pontosan játszott, szerencsére gólokat mi tudtunk lőni, így nemsokkal a vége előtt már 3-4 volt az állás. Ekkor azonban a kelleténél nagyobb hévvel mentünk már előre, amit egy labdaeladás után, könyörtelenül büntetett az ellenfél, így a félidőre 3-5 volt az állás.

A második félidő hatalmas iramot és még nagyobb fordulatokat tartogatott, mindkét csapat teljes erőből támadott, aminek örült mindenki, a nézők, a játékosok, még talán a fán csiripelő madarak is, egyedül a kapusok ordibáltak nem sokkal kevesebbet mint mondjuk Hitler a híres bunkerbeli beszéde alatt. Vezettünk 6-5-re, innen fordítottak 6-7-re, majd válaszként 2 perc alatt kettőt lőve már mi 8-7-re. Ekkor még mindig volt vissza 8 perc, ami hatalmas Kiábrándítók rohamokat és helyzeteket hozott, de vagy Höri, vagy a kapufa a helyén volt. Mi gyors kontrákat vezetve rendeztünk versenyt a "ki tud nagyob helyzetet elbaltázni" különszámban, de tekintettel arra, hogy ez volt a csapat első meccse, a győztes kilétét most kivételesen nem fedem föl.. :)

A végén még kértünk egy időt is, mint kiderült, ilyet is lehet.. :D Jó megtudni így 5 év után. :)

a kezdőcsapatot, meg a gólszerőket a kommentelők véssék fel pls, nekem már fogalmam sincs...

Szólj hozzá!

Címkék: összefoglaló play elte fair kiábrándítók

'hope, this will be the beginning of a beautiful friendship

2010.09.22. 18:52 YNWA

Ma 21:00-kor Májmedence Zsírmedence-Kiábrándítók derbivel elkezdjük szereplésünket az őszi szezonban. A fúzió után létrejött új konglomerátum tagjai még életükben nem fociztak együtt (mondjuk valószínűleg 2 sorral tudunk felállni egy Májmedencéssel és egy Zsírfekással, meglátjuk..) szóval nagy elvárásaink nincsenek a meccsel kapcsolatban, de legalább elindulhattunk, ráadásul nem is akárhol, hanem az 1. osztályban! :)

Lényeg, hogy aki tanúja akar lenni az történelem írásának jelenjen meg az Ányos Arénában ma este 21:00-kor. :)

 

4 komment

Címkék: beharangozó elte

Bréking

2010.09.15. 13:49 YNWA

A legutolsó pillanatban fúzióra lépett két nagymúltú együttes az SS Zsírfeka és a Májmedence FC. Az új együttes SS Zsírmedence néven az ELTE Kispályás Focibajnokságának A ligájában fog szerepelni a 2010 Őszi szezonban. További részletek a két csapatkapitány ma esti egyeztetése után várhatóak.

(MTI)

Szólj hozzá!

Élünk!

2010.09.07. 19:27 YNWA

Bár a csapat gyakorlatilag szétesett, de hamarosan lekerül a lepel az új felállásról! :)

Indulunk az ELTE és a BME Villanyfényes bajnokságban is a tervek szerint, ehhez a legsürgetőbb feladat egy kapus találása.

Szóval kedves olvasóim, ha bármi ötletetek van, hogy eme tiszteletbeli pozíciót ki tölthetné be, ne habozzatok jelezni nekünk! :)

Köszönöm :)

 

Szólj hozzá!

Agymenés

2010.05.11. 00:35 YNWA

hát ez milyen beteg ötlet már... a legújabb javaslat az új Pool (-Everton.. WTF?!) stadionra... lol.

 

 

 

 

 

 

itt a teljes cikk

2 komment

Címkék: agymenés lol stadion liverpool everton

Májmedence - AS Friends 8-4 (2-3)

2010.04.27. 20:40 YNWA

Na. Végre. :)

Újabb gólgazdag meccsen vagyunk túl, ami bár döcögősen indult, végül hatalmas csatában sikerült a magunk javára fordítanunk.

Az alapcsapatból írdd és mondd 2 ember jelent meg, a többiek a bírói gyűléstől a néptánc előadás főpróbán át a nyíregyházi futsal egyetemi döntőig az ország minden pontján fellelhetőek voltak. Kivéve a JÁG-Aréna műzöld gyepén. De nem estünk kétségbe, pár telefonnal felhívtuk a Villanyfényes 3. osztályban szereplő Fakó (csak nevében..) néhány tagját, így az Eltén soha nem látott, mégis erős összeállításban kezdtünk.. Kurucz immár sorozatban a harmadik meccsen állt a kapuba, és ha így folytatja bizony Maky kezdhet aggódni..

Fogalmazzunk szépen, az első félidő az összeszokás jegyében telt, botrányos nagy védelmi hibák után örülhettünk, hogy csak 3 gólt kaptunk kb 6-7 helyett... a történelmi tény kedvéért hozzátartozik, hogy elől mi is rengeteg ziccert hagytunk ki, úgy, hogy az ellen kapusa kb 2 védéssel zárta a játékrészt.. nem parádéztunk na.

A második félidő gyors egyenlítéssel kezdődött, de ezt a Barátok egy majdnem félpályás, erősen potyaszagú góllal gyorsan semmissé tette, itt elég sötétnek tűnt a meccs jövőre számunkra..

Nem így gondolta ezt az NB 1-ben is megfordult Némi és ellenállhatatlanul kezdett focizni.. (mint Fenyő a jobb napjain.. :) Rúgott gólt csőrrel, kisodródva a hosszú alsóba, mindemellett fegyelmezetten hátrajött segíteni is mindig. Az ellenfél teljes erővel támadott, de hatalmas mázlink volt (végre...) és több tiszta ziccert is elhibáztak, legalább ötször pedig Kurucz védett valami fenomenális bravúrral, durva volt. :D Még mostse nagyon hiszem. :) A védései után pedig több gólt is sikerült szerezni a gyors kontrák végén.

Külön kiemelném még Tibit aki eszméletlen mennyiséget futott (kb 80%-t sprintben), és Kófiást, aki hatékonyan tisztogatott hátul.

Kellett ez a győzelem, mint egy falat kenyér, 3 meccsünk van vissza, sajnos elég nehéz ellenfelek ellen, de mindent megkell tenni a bentmaradásért!

5. Pontlopók 7 4 0 3 36-34 2 12
6. vöröSÖRdögök 7 3 1 3 39-28 11 10
7. Külker 7 3 0 4 25-47 -22 9
8. YBL 7 2 1 4 29-29 0 7
9. Légszomj 8 2 1 5 32-41 -9 7
10. FC TEJ? 8 2 1 5 35-46 -11 7
11. AS Friends 8 1 3 4 28-34 -6 6
12. Májmedence FC 8 2 0 6 44-55 -11 6

 

Ami feltűnő, hogy mi rúgtuk a _második_ (2.) legtöbb gólt a ligában, és fent látható az eredmény. (Lószar.) Ennek oka, hogy villoghatnak bár elöl a csatáraink, ha fegyelmezetlenül elől ragadnak (akár csak 1-2x is egész meccsen, mert azokból pont 1-2 gólt szoktunk kapni, ami el is dönti..). Ezen sokat kell javítani, remélem a végére összekapjuk magunkat!

Azt még szeretném leírni, hogy az utóbbi éveket is figyelembe véve, nagyon régen játszottunk ilyen sportszerű csapattal! Minden kétes szituáció után, ha a bíró esetleg rosszul is látta, _mindig_ visszaadták a labdát, még 1 gólos hátrányban is. Nagyon jólesett, köszönjük!

Kezdőcsapat: Kurucz - YNWA, Kófiás - Némi,  Gergő

Cserék: Tibi, Boros G.

Gólszerzők: Némi (4), Tibi (2), Gergő, Boros

 

 

4 komment

Címkék: friends összefoglaló elte as

Májmedence - FC Tej 9-11 (6-6)

2010.04.20. 20:22 YNWA

nocomment

4 komment

Címkék: tej összefoglaló elte fc lágymányosi

21 éve

2010.04.15. 16:52 YNWA

Eredeti méret

Szólj hozzá!

Címkék: hillsborough

Májmedence - Cápafog (Cselezi) 4-7 (1-3)

2010.04.14. 00:44 YNWA

Ahhoz képest, hogy meccs előtt két órával még összesen 4-en voltak az utazó keretünkben, kurvajó meccset játszottunk. :)

Aztán végülis 17 órakor befutott Sankó Olaszországból, így legalább számszakilag meglett a csapat, ráadásul az indulás előtt 2 perccel a csapat tavalyi kerettegja Barna is beesett, szóval már már dőzsöltünk a jóban. (nem.)

Sajnos Maky sérülése miatt megint nélküle álltunk fel, ráadásul a két tartalékunk is kitette a Busy táblát, így Kurucz vállalta el a porta őrizését. Ez vált a mérkőzés egyik kellemes meglepetésévé, az első, kissé potyaízű gólt leszámítva együtt élve a játékkal, több hatalamas védést és mentést bemutatva a csapat egyik legjobbja volt. Gellért utolsó perces bombaöngólját pedig még Casillas se védte volna. :D

A mezőnyjáték sem ment rosszul, mindenki hajtott, mint állat, és elöl is több nagy helyzetünk adódott, főleg Fenyő és Gellért révén, de a Cselezi Cápafog kapusa brutális nagyokat védett, eddig a szezonban messze ő volt a legjobb kapus akivel összefutottunk.. :/

Ellenfelünk is jól tette a labdát, szép támadásaik voltak, gyors helyváltoztatásaikkal többször összezavarták a védelmünket.. Ennek ellenére ha sikerült volna végig koncentrálni fejben, akkor nyerhettünk volna.. Sajnos ez még mindig nem megy végig 50 percen keresztül.

2-3-ra még így is sikerült felzárkózni, de 2 gyors góllal újra elhúztak, ami után 3-5-re alakult az állás, és még volt vissza 15 perc..

Ekkor több enyhén szólva is fura jelenet borzolta az addig elég kedélyes állapotban levő idegeket. Főleg a mienket.

A Fogak 6., mindent eldöntő gólja előtt a játékosuk kézzel sodorta el a labdát előlünk, de mehetett tovább a támadás.. Ezekután az ellenfél hatosának vonalánál kapott egy rúgást Gellért, a bíró szabadrúgást ítélt, de az ellenfél egyik (vagy több?) játékosa hevesen tiltakozott, amin a mi Gellértünk tiszta lelke úgy kibukott, hogy inkább bedobásra végezte el a tökéletes helyről járó szabadot.. Ők aztán persze visszaadták a labdát, ekkor már sportszerűen, amit Gellért hangos éljenzéssel és tapssal jutalmazott. Persze erre ő lett a fő bűnös, a világ szemete, egyenesen egy Maugli, mit gúnyolódik ez itten (vagy ez nem sértő? ha félreértettük elnézést :D). Ezután még rúgtunk egy gólt, de a sors ma nagyon utálta sajnos csatárunkat és egy amúgy gyönyörű öngóllal alázta meg teljesen. És igazságtalanul. Úgyhogy innen is üzenem neki, hogy egyen egy kis fákkjút inkább.

Ja, és ha rólam megy ki a labda de a bíró mást ítél, és nem szólni, az ősi román szokás.

Na lehet fikázni :)

Jövő héten jön az FC Tej, azsem lesz egyszerű..

Kezdőcsapat: Kurucz - YNWA, Fenyő - Sankó, Gellért

Csere: Barna

Gólszerzők: Sankó, YNWA, Gellért, Fenyő

 

 

 

 

1 komment

Címkék: összefoglaló elte lágymányosi cselezi fakkjú sankó

Májmedence - VöröSördögök 4-6 (0-3)

2010.03.30. 22:55 YNWA

A szezon eddigi legkiegyenlítettebb meccse volt, végre mi is felszívtuk magunkat. Az ellenél a régi rivális Sördögök volt, velük már rengeteg sorsdöntő meccset játszottunk az előző években, igaz derbivé nemesült a 2 csapat meccse, helyezésektől függetlenül. :)

Sajnos a szerencse ma nagyon nem volt velünk, az első félidőben legalább 4 kapufát rúgtunk, és több tiszta ziccer kimaradt.. Az ellenfél viszont nem volt ilyen bőkezű a helyzeteivel, jó százalékkal, könyörtelenül kihasználták őket, így bár mezőnyben teljesen kiegyenlített, színvonalas meccs volt, elhúztak 3 góllal.

Ennyi sokpasszos és kultúrált támadást amúgy már tényleg régen vezettünk, élmény volt játszani a hátrány ellenére is.

A második félidő első felében megcsillant valami az előző 2 szezon Májmedencéjéből, és huszáros rohamokat vezetve sikerült kiegyenlíteni, köszönhetően cserekapusunk (nemzetközi sztárkapusunk, Maky sajnos sérült) több nagy bravúrjának, amivel megakadályozta az ördöket a meccs eldöntésben. Az egyenlítés után is teljesen nyílt maradt a meccs, sőt egy szabálytalanságot után, amíg az ellenfél a sorfallal szöszömötölt gyilkos erejű bombát küldtem (muhaha :D bár most kivételesen tényleg :P) a kapujukra, de sajnos a kapufáról kivágódott.. a meccs során kb tizedszer.. Egy szöglet után ők szereztek gólt, gyorsan elvégezték, ezzel megelőztek..

Ezután még próbálkoztunk becszülettel, de két gyors kontrával eldöntötték a meccset, a végén pedig a nagyképűen meginduló kapusukat szerelve Gellért beállította a 4-6-ot.

A következő meccsünk sem lesz egyszerű a Cselezi utód Cápafog jön.. De lassan azért jólenne pár pontot is szerezni, mutassuk meg, hogy tudunk nyerni is.. :) GO MÁJ!

De előtte csütörtökön kupa, enyhénszólva is tartalékos csapattal a jelek szerint..

Csapatunkban ma bemutatkozott Dávid, aki potenciális Macsinka-pótlék (aki a Közgáz-ligába távozott, traitor!) lehet a szezon hátralevő meccsein, ha összeszokik Gellérttel, csodákat fognak művelni. ;)

Kezdőcsapat: Mrai - YNWA, Kurucz - Gellért, Dávid

Cserék: Marci, Sebi

Sérült: Maky

Nemért rá: Fenyő, Macsi

 

Szólj hozzá!

Címkék: összefoglaló elte lágymányosi vörösördögök

süti beállítások módosítása